2017. október 21., szombat

Rojik Tamás - A csillagos égig

Sziasztok! Ma ismét egy nagyszerű történetről szeretnék nektek mesélni. A blogon volt már szó Rojik Tamás első könyvéről, a Befogad és kitaszítról (az értékelésemet ide kattintva el lehet olvasni).
Az írónak köszönhetően a most nemrég megjelent második könyvét is lehetőségem volt elolvasni. Most sem kellett csalódnom, mert ez még az elsőnél is jobban tetszett, pedig ez nem kis dolog.
Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, hatalmas öröm volt számomra, hogy elolvashattam. :)

Alapadatok a könyvről:

Írta:  Rojik Tamás
Címe: A csillagos égig
Kiadta:  Napkút kiadó
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 128
Fülszöveg: Gábor író, de lomtalanításból él: vállalkozó nagybátyjával együtt elhunyt emberek hátrahagyott tárgyait számolják fel. Dóra zongorista, de napközben ujjai fekete virágföldbe mélyednek. Egymásnak elmesélt, szokatlan történeteikből egy ismerős, hétköznapinak mégsem mondható világ épül fel. A szereplők küzdeni tudása és a szöveg lendülete pedig magával viszi az olvasót is.

Hasonlóan a Befogad és kitaszít-hoz, ez a könyv is rövidke volt, annál több mondanivalóval. Gyorsan olvasható, már az első oldalakon beszippant. Főszereplőnk Gábor, aki nagybátyjával, Bazsi bácsival él együtt, meg annak a barátnőjével, Mónikával.


Gábor és Bazsi bácsi már az első oldalakon elvarázsoltak engem, annyira bírtam a párosukat. A fülszövegből megtudhatjuk, hogy mivel is foglalkoznak. Lehet, hogy ez elsőre nem tűnik valami izgalmasnak, de én imádtam ezeket a részeket olvasni. Egy kis ízelítő, ahol hangosan nevettem, mert úgy el tudtam képzelni, hogy ilyen a valóságban is megtörténhet és meg is történik. Szerintem mindannyian ismerünk legalább egy olyan nénikét, aki az idézetben szerepel:
"A sok betonház között alig találtuk meg a címet. Nem volt 
parkoló a kapu közelében, ezért a járdára kellett felállni, Bazsi 
bácsinak megint veszekednie kellett egy öregasszonnyal, aki 
sopánkodva kiabált neki az ablakból, hogy feltöri a betont, 
kiüti a szegélyt, ráhajt a rózsákra. 
– Figyeld meg, nemsokára ennek a vénasszonynak is üríthetjük 
a lakását – mondtam a nagybátyámnak, hogy jobb kedve 
legyen. 
– Ezek a büdös életben nem halnak meg – legyintett, de 
azért mosolygott."

Nagyon tetszettek azok a részek, amikor Gábor az alapján, hogy az elhunyt illetőnek milyen tárgyai voltak, és mit mondott róla valamilyen ismerőse, vagy családtagja, írt egy rövid kis történetet. Ezek a történetek mindig érdekesek voltak. Az ilyen történeteket a saját blogján közli.
És itt jön a képbe Dóra, aki figyelemmel követi ezt a blogot.

Nem szeretném leírni, hogy találkoznak, az legyen meglepetés. De a lényeg az, hogy már első pillanattól fogva megkedveltem a lányt. Dóra zongorázik, de egy virágkereskedésben dolgozik.
A fiatalok hamar összemelegednek, és jó párost alkotnak. Olyan sok szép jelenet van a könyvben, de én biztos, hogy nem fogom nektek lelőni. Olvassátok csak el szépen ti is! Legyetek a részese.
Nagyon bírtam Dóra apukáját, Andrást, Bazsi bácsi mellett ő is nagy kedvencem lett. Mónikát viszont legszívesebben felültettem volna egy repülőre, hogy jó messze legyen Bazsi bácsitól és Gábortól.


Tetszett, hogy Gábor fokozatosan önállósodik, a szüleivel való kapcsolatának alakulása is erőssége volt a történetnek. A regény vége is tetszett, bár volt egy rész, amikor alig tudtam uralkodni az érzéseimen (egy két könnycsepp becsúszott). De ennek valahogy így kellett történnie. Bevallom, olvastam volna még tovább is az eseményeket, de jól döntött az író, hogy ott fejezte be, ahol.

Köszönöm a kedves szavakat. :)
Ha szeretnél egy életszerű könyvet olvasni, bátran ajánlom neked a Csillagos égig-et, nem fogsz csalódni.
Köszönöm szépen a lehetőséget. Annyira dicsértem a könyvet blogtársamnak, Edinának, hogy a napokban ő is hazavitte olvasni. És már most tetszik neki, pár fejezet elolvasása után. :)
Ide kattintva meg lehet vásárolni a könyvet. Tökéletes olvasmány az őszi napokra.

Sajnos csak ilyen képet tudtam csinálni a telefonnal. :D
Valamiért csillog. Ebből is látszik, milyen jó könyv. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése