2017. május 3., szerda

10 könyv, amit még ebben az évben el szeretnék olvasni - Edina

Helló mindenkinek! Leírtam azt a listát amin rajta vannak a könyvek, amit 2017-ben még el fogok olvasni. 

1. Libba Bray-Gemma Doyle-történetek

(Könyvmolyképző)

Nagyon szeretem a hosszú és vastag könyveket, azért is szeretném elolvasni, és biztos nem fogok csalódni a Vörös pöttyösben. Szenvedélyes és elegáns regények, mindig magukkal ragadnak.


2. Sue Monk Kidd-A méhek titkos élete
(Tericum)

Ezt Renike ajánlotta, de amit ő mond, azt mindig muszáj elolvasni, semmi kétség. Nemsokára bele is fogok, mert a kíváncsiság hajt előre, hogy milyen lehetett Lilynek felnőni azzal a tudattal, hogy lelőtte édesanyját.



3. Jenny Han-A fiúknak,akiket valaha szerettem
(Könyvmolyképző)



Már tavaly ősztől készülök elolvasni Jenny Han regényét, de valami mindig megelőzte. Nemsokára már a kezembe fogom tartani. Nagyon sok dicséretet hallottam és olvastam róla, hát majd kiderül. A Nyár-trilógiája is szuper volt.


4. Samantha Young-London road
(Könyvmolyképző)


A Dublin street nagyon megfogott, kb. 2 hete olvastam és éget a vágy, hogy ezt is kivégezzem. Ha olyan jó lesz ,mint az első rész, semmi hiba. Ajánlom azoknak akik szeretik a pikánsabb dolgokat.


5. Jodi Picoult-Vezeklés
(Athenaeum)

Imádom Picoult könyveit, egyszerűen nem bírok tőlük szabadulni, eddig már 7 regényt olvastam tőle és ebből már 4 ott ragyog a polcomon. Várom azt a percet, hogy ezt is oda tudjam tenni melléjük.


6. Rachel Ward-Számok
(Lybrum, Főnix Könyvműhely)


Megint egy trilógia, ami felettébb érdekesnek bizonyul. Nem szembenézni másokkal, hogy ne lássuk mi meddig tart, hát biztos nem egyszerű. Igazán fontos kérdéseket tesz fel az életről, halálról, nagyon izgalmas lesz, már látom.


7. Josh Malerman- Ház a tó mélyén
(Fumax)

Ha Josh Malerman, akkor Madarak a dobozban, ami egy lebilincselő, izgalmas rémtörténet, 1 nap alatt kivégeztem. Szerintem nem fog csalódást okozni ez a regénye sem. Már nagyon várom, hogy olvassam.


8. Colleen Hoover-Hopeless trilógia
(Könyvmolyképző)

Románcok, rejtélyek, múlt, fájdalmak nekem valók. Nemsokára meg is rendelem már nagyon kíváncsi vagyok.


9. Okváth Anna-Más állapotok
(Könyvmolyképző)


A Gordonka egyszerűn lenyűgöző volt. Renike nagyon rágja a fülem, hogy olvassam el ezt is,de be fogom adni a derekam. Biztos nagyon magával fog ragadni.


10. M.J. Ardigle- Hazudsz, hazudsz
(GABO)


Soha nem voltam thriller kedvelő, de Helen Grace minden mennyiségben jöhet. Nagyon félelmetes, vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg. Türelmetlen vagyok, még nem tudom mikor kerül piacra, remélem minél hamarabb. 

Ez az a 10 könyv amit el akarok olvasni még ebben az évben. Azt is hozzá teszem, hogy ez csak csupán töredék, nagyon nehezen tudtam kiválogatni, mivel több, mint 10 és 20 könyvet szeretnék kiolvasni. Remélem, hogy ti is kedvet kaptok valamelyikhez, amit még eddig nem olvastatok. Kukkantsatok be minél többen az oldalunkra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése